Cívis láz

Vélemény

Van ennek a városnak, a legnagyobb falunak, egy ingatlan kezelő cége, ami elég érdekesen üzemel. Múlt héten tartottak egy talit a bérlőkkel a város legdrágább éttermében és bizony volt ott elég óhaj, sóhaj, bánat.

Ha egyszerűen fogalmazunk, akkor csak annyi, hogy nem tudja a bal kéz, hogy mit csinál a jobb kéz. Gyakorlatilag a Piac utca kiürült a Fórum megépülésével és  a parkolás hiányával meghalnak azokat a vállalkozások, amelyek itt évek óta, a város embelematikus helyén, forint milliókat fizettek ki évente  az ingatlanok bérleti díjáért. Fizetnének továbbra is, de nincs forgalmuk, mert az emberek máshova járnak, másra van igényük és nem tudnak parkolni.

Hogy hol lett ez elrontva? Talán ott, hogy ismét a magánérdek (Lali király és barátai) felülírta a közérdeket. Volt olyan elvárás is, hogy kínai és használt ruhás nem bérelhet a Piac utcán. Volt olyan is, hogy lépten nyomon igényes kávét álmodott Ákoska. Persze. A zörgő villamos mellet kávézzon őurasága.  A Fórum építője köszöni jól van: Floridában. Jövőre már lehet Lajos koma is ott lesz. Debrecenben már nincs tanyája  és lassan mandátuma se.

És ehhez jön a slendriánság. Olyan ingatlanokat hirdet ma is a város ingatlankezelő cége, ahol még fel sincs mosva. Szemét, penész és pókháló várja a látogatót. Gyakorlatilag hányiger fogja el a betőrőt. Az, hogy frissen legyen festve, naiv elvárás. Mindenki csinálja meg magának… Így még hirdetni sem lehet az ilyen kócerájokat. És csodálkoznak, hogy kiállítóhelyé változnak a korábban nyüzsgő üzletek.

Ezek ma is nyüzsögnének, ha lenne, hol megállni és alacsonyabbak lennének a bérleti díjak. Inkább kitartják és szellemevárost csinálnak a belvárosból.

A város nem tudja, hogy mit csinál a város. Az ingatlanok üresek, mert igénytelenek és a megközelítésük autóval macerás. A cég kakál a bérlő mix fogalomra. Gyakorlatilag annak adnak ki boltot, aki éppen tud fizetni. Harcolnak a lakókkal és közösképviselőkkel, miközben az értékes ingatlanok rohadnak. Van még mit tanulni Bécstől.

Papp Laci hiába várja, hogy itt korzó legyen és magas színvonalú üzletek, ha elveszi a város cégétől a holding a bevételt és IHB ( iszunk, hányunk, belefekszünk) bulik is vannak szerte szét. Ki akar itt boltot nyitni, hogy reggel hányásba lépjen? Ez a város közepének szégyenfoltja a rókabőrökkel együtt.

Hogy mi lenne a megoldás?

Talán az, hogy Laci bejárja a terepet az illetékesekkel és ahogy Kim Dzsong Unt körbeveszik tisztjei jegyzettömbökkel, úgy kellene őt is körbe vegyék a megfelelő cégek és osztályok munkatársai ipadekkel és jegyzetelniük az értékes útmutatásokat.

Ez a város, már nem Lajos városa, mégha sokan most is azt hiszik, hogy ő a polgármester. Ez a város nem a Fidesz városa, mégha innen is folyatják vissza a legtöbb lét a pártkasszába. Ez a város az itt lakóké. Debrecen jobbat érdemel!

N.Nagy Sándor

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük