LMBTQ-buli lett az idei MTV EMA díjátadóból Budapesten

Ország Party Zone

Elég durvára sikerült az idei MTV EMA, ahol Radványi Viktória, a Budapest Pride vezetőségének tagja kapta „Generation Change” nevű díjat.

A díjat a koncertek között adták át neki. Ed Sheeran például kétszer is énekelt, de mégsem ő volt a fő attrakció.

Már előre sejteni lehetett, hogy az idei show az LMBTQ-ellenes intézkedések ellen fog kiállni, hiszen erről az MTV már októberben beszélt. Azért is döntöttek így, mert az idei rendezvényre egy olyan országban került sor, melynek kormánya összemossa az LMBTQ-közösséget a pedofíliával.

Az esemény kiemelt fellépője Kim Petras énekesnő volt, aki 14 éves korában esett át nemátalakító műtéten, amiért sokáig a „világ legfiatalabb transznemű popsztárjának” tartották.

A show-t vezető Saweetie folyamatosan az LMBTQ-közösség mellett állt ki a beszédeiben, az olasz Maneskin zenekar frontembere harisnyatartóban és bőrtangában vonaglott a basszerosa előtt, az irtózatosan népszerű Yungblud lesmárolta a férfi gitárosát a produkciójuk végén, a korábban említett Kim Petras előadása pedig tényleg olyan volt, mint Kövér László rémálma – írja a Telex.

Az MTV díjátadó ünnepségét vasárnap este a budapesti Papp László Budapest Sportarénában tartották.

Itt bepillanthatunk Kim Petras előadásába:

Fotó: Facebook/MTVEMA

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük