Először láthatja a közönség a Messzeringó című előadást a Vojtina Bábszínházban

Kultúra

Különlegesebbnél különlegesebb hétvégék váltják egymást a Vojtina Bábszínház falain belül. Előző hétvégén az intézmény elmúlt 5 évét feldolgozó „Tele vagyok, dallal vagyok tele” című könyvet mutatták be, a most vasárnap pedig először lesz látható élőben a Messzeringó című előadás a családok számára. Előző évadban online már látható volt a bábszínház felületein, de most először a jelenlét élményével is átélhetővé válik a történet.

Messzeringó egy igazán lírai előadás, ahol a fény és árnyék összhatása gyönyörű értékként jelenik meg sok egyéb szépség mellett.
A játék a gyerekverseket, tárgyakat és a zenét állítja a középpontba. Az alkotócsapat tagjai Köllő AndreaArany Zoltán, Oláh Richárd és Nánási Barnabás.

Kőllő Andrea, az előadás megálmodója végezte a kamarajátékban elhangzó versek válogatását is. A személyes emlékeken alapuló, mozaikszerű elbeszélésnél a művésznő figyelt arra, hogy „abban benne legyen a nagyanyáink emlékezete, de ugyanakkor szerethető legyen a mostani gyerekek számára is.„

Továbbá a színésznő elmondta: „Figyelnünk kell a jövőben, hogy az ösztönből eredő játék öröme megmaradjon. Hogy el ne nyomja az a hangzavar, ami a digitális világból árad. Kívánom a jövőben felnövő gyerekeknek, hogy ezt az örömöt el ne engedjék, és ha felnőnek, akkor is maguknál tartsák. 

Itt az ideje annak, hogy a szépről beszéljünk, hogy számotvessünk és itt az ideje a változásnak.”


Leírás és szereposztás:


Messzeringó
A „messzeringó gyerekkor” jelzős szerkezetet Radnóti Miklós Nem tudhatom című verséből ismerjük.
A messzeringó képbe tömörítheti a múltat, egyesítheti a távolban ringó bölcsős gyermekkort a jelenben emlékező érzeteivel.

Játékunk nyelve a költészet, a képzelet áramlása, a tárgyak átalakulása. A tárgyak kifejezhetik magukat úgy is, hogy csipognak, nyikorognak, vagy csak mozdulnak. Előadásunkban a szavak, a tárgyak, a zene és a csend mezsgyéin különleges határátlépések történnek. A költészet erejével életre hívott ritmikai hangulatokban, mozdulatokban, képekben történetfoszlányok rajzolódnak ki, melyeket felerősítenek a tárgyak és a bábok játéka.

A költeményeket válogatta és színpadra állította:
Köllő Andrea

Zenéjét szerezte:
Arany Zoltán

Tervezte:
Köllő Andrea ötletei alapján Olách Richárd

Fénytervező:
Nánási Barnabás

Harsányi Ferenc

Szakmai konzulens:
Láposi Terka

Játssza:
Köllő Andrea

Muzsikus:
Arany Zoltán

Díszleteket, bábok, jelmezeket készítette:
Kiss Antalné
Nádasiné Szegedi Éva
Oláh Richárd

A előadást 4  éves kortól ajánlják!

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük