Utcai produkciók szórakoztatják a debrecenieket ezen a hétvégén is

Kultúra

A Kultúr-Fröccs mostani hétvégéjén is rövid egyéni, vagy kiscsoportos utcai produkciókat láthatnak az érdeklődők több műfajban, a belváros különböző helyszínein. A programsorozat célja, hogy a pandémia után felélénküljön a belváros, vidámsággal megtöltve a tereket, a város lakossága közösen osztozhasson az újranyitás örömében.

A kezdeményezésnek köszönhetően azt is megtapasztalhatják a debreceniek, hogy milyen sokszínű a kulturális életünk, amelynek nem csak a hivatásos, hanem az amatőr alkotók és közösségek is a részét képezik. A programsorozat – figyelemmel a járványhelyzet miatti korlátozásokra és előírásokra -, kis formációk fellépésével, színpad nélkül, kevés technikai háttérrel valósul meg.

A fellépők jelentkezését június 23-ig várják a civiskorzo.hu oldalon. 

Június 11. péntek

  • Egri borozó Borbarát Galéria, Szász Zsuzsa – képzőművészeti performance zenére: „Zene és kép”, Zenél: Martin Brass öt fős rézfúvós együttes – Bajcsy-Zsilinszky utca, 15:00 óra
  • Egri borozó Borbarát Galéria, Cívis hagyományőrző népművészeti egyesület nemez és kerámia bemutatója – Bajcsy-Zsilinszky utca, 15:00 óra
  • Keresztesi Róbert, freestyle foci – Csapó utca, 17:15 óra
  • Hollóének Hungarica Régizene Együttes – Csapó utca, 17:00-19:00 óra
  • Hollóének Hungarica Régizene Együttes – Kossuth tér-Szabó Magda szobor, 17:00-19:00 óra
  • Fénykard vívás, Békessy Béla Vívó Klub – Hal köz, 20:30

Június 12. szombat

  • Debreceni Népi Együttes – Csapó utca, 16:00 óra
  • Debreceni Népi Együttes – Kossuth tér-Szabó Magda szobor, 16:30 óra
  • Debreceni Népi Együttes – Hal köz, 16:45 óra
  • Egri borozó Borbarát Galéria, népviseleti- néptánc bemutató, közreműködnek a Hajdú Táncegyüttes tagjai – Bajcsy-Zsilinszky utca, 17:00 óra
  • Pendely Énekegyüttes-család tagjai (Debreceni Zenede) – Csapó utca, 17:00-17:15 óra
  • Kaktusz Tánc Egyesület – Dósa Nádor tér, 17:00-17:15 óra
  • Bodnár Péter, Istenes Márkó, ének – Kossuth tér-Szabó Magda szobor, 17:00-17:30 óra
  • Kaktusz Tánc Egyesület – Csapó utca, 17:15-17:30 óra
  • Pendely Énekegyüttes-család tagjai (Debreceni Zenede) – Csapó utca, 17:30-17:45 óra
  • Kaktusz Tánc Egyesület – Hal köz, 17:45-18:00 óra
  • Debreceni Majorette Együttes – Kossuth tér-Szabó Magda szobor, 18:00-18:15 óra
  • Debreceni Hajdú Táncegyüttes –  Simonffy utca/Piac utca sarok, 18:00-18:15 óra
  • Rhythm and Shoes Dance Club – Dósa Nádor tér, 18:00-18.30 óra
  • Debreceni Hajdú Táncegyüttes – Csapó utca, 18:30-18:45 óra
  • Debreceni Majorette Együttes – Dósa Nádor tér, 18:30-18:45 óra
  • Debreceni Hajdú Táncegyüttes – Csapó utca, 18:45-19:00 óra
  • Texas Tourist Zenekar – Kossuth tér-Szabó Magda szobor, 19:00-20:00 óra
  • Debreceni Majorette Együttes – Simonffy/Piac utca sarok, 19:00-19:15 óra
  • Debreceni Hajdú Táncegyüttes – Dósa Nádor tér, 19:30-19:45 óra

Fotó: Debreceni Mazsorett Együttes 

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük