Semjén Zsolt vadász

Kötelező program lett egy debreceni iskolai diákjai számára a vadászati kiállítás – állítja a DK-s Varga Zoltán

Helyi hírek

A debreceni Ibolya utcai iskola diákjai számára az igazgató kötelezővé tette a Semjén Zsolt által szervezett vadászati kiállításon való részvételt – értesült Varga Zoltán, a DK debreceni előválasztási jelöltje.

A képviselő szülői információkra hivatkozva azt is tudni véli, hogy gyerekenként még 4000 forintba kerül majd a kiruccanás.

Őrült, szervilis és életveszélyes döntés a szeptember végére meghirdetett kötelező kirándulás, melyben a több mint 70 milliárd forintba kerülő Vadászati Világkiállításra hajtják ki csoportosan a mit sem sejtő kisdiákokat csupán azért, hogy az Orbán-kurzus rongyrázásának, korrupciójának, cinikus és gátlástalan urizálásának emblematikus eseményére jelenlétükkel is legitimálják

– fogalmazott Facebook-posztjában Varga Zoltán.

Kérdéseinket elküldtük a Debreceni Tankerületi Központnak, ha válaszolnak, frissítjük a cikket.

A vadászati kiállításon egyébként nem terjed a vírus, a kormány az eseményt mentesítette az összes járványügyi intézkedés alól:

A vadászati világkiállításon nem terjed a vírus, a rendezvény mentesül a védelmi intézkedések alól

2 thoughts on “Kötelező program lett egy debreceni iskolai diákjai számára a vadászati kiállítás – állítja a DK-s Varga Zoltán

  1. Én sem engedném el a gyerekemet egy háziállatokat lövöldöző orvvadász által szervezett rendezvényre!
    Amibe ez a marhaság kerül, abból már meg lehetne kezdeni a Debreceni Repülőtér rekonstrukcióját!

  2. Hogy kitömött állatokat nézzenek? Ez embertelen is! Normális ember ilyen helyre nem megy. Nézzék az állatgyilkosok. Legyen ennyi elég! Nekik, és itt kéretik elgondolkodni. Nekik.

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük