Kkv-parkot kap a kormánytól Debrecen, Kósa Lajosnak is volt róla véleménye

Gazdaság

Palkovics László innovációs és technológiai miniszter, az Északkelet-magyarországi Gazdaságfejlesztési Zóna kormánybiztosa Debrecenben bejelentette: a városvezetés a helyi kkv-szféra további megerősítése érdekében egy kkv-park létesítését határozta el a Déli Gazdasági Övezetben. A megyeszékhely legújabb, közel 600 hektáros ipari területét a kormány beruházási célterületté nyilvánította.

Papp László Debrecen polgármestere hangsúlyozta: Közép-Európa egyik legnagyobb iparfejlesztési programja zajlik Debrecenben. Az elmúlt 5-6 évben több, mint 700 hektárral növekedtek a debreceni iparterületek. Számos nagyvállalat telepedett be a városba az elmúlt években, több, mint 700 millárd forintnyi működő tőke érkezett és érkezik folyamatosan, valamint több, mint 10 ezer új munkahely jött létre. 

A városvezető hozzátette:

a Debrecen 2030 Program ezt a folyamatot akarja továbbvinni. Ennek keretei között jelentjük be a kis- és középvállalkozói program indítását. A kkv-szektor Debrecenben jelentős méretű, a város összfoglalkoztatásának 66 százalékát adja, és 2014-hez képest 16 százalékos növekedésen ment át. A város összgazdasági teljesítményét nézve az árbevétel 59 százalékát szintén a kkv-szektor adja.

A koncepció több ütemben, mintegy 60 hektáron kíván lehetőséget biztosítani a vállalkozások számára, melyek közül az első ütemet 14 hektáron – egyenként legfeljebb 2 hektáros optimalizált mérettel – alakítanak ki telephelyeket.

A kkv-program pályázati rendszerben fog megvalósulni. A jelentkező kkv-knak például olyan feltételeknek kell megfelelniük, hogy ne folytassanak környezetszennyező tevékenységet, az általuk végzett ipari tevékenység ne zavarja a Déli Gazdasági Övezetbe betelepült más vállalkozásokat, illeszkedjenek a debreceni ipari struktúrához, illetve stratégiához. Csőd-, felszámolási, végelszámolási eljárás, nem folyhat ellenük és átlátható szervezetnek kell minősülniük.

A területekért a kkv-k rövid üzleti tervvel, valamint tevékenységük bemutatásával jelentkezhetnek majd. A pályázat kétfordulós lesz.

Kósa Lajos országgyűlési képviselő elmondta:

a Déli Ipari Park – amit Debrecen városával közösen a kormány fejleszt – szintén figyelemebe veszi azt a feltételrendszert, hogy Debrecen elsősorban a technológia ipart, a magas hozzáadott értékű ipartechnológiát, az innovációs vállalatokat szeretné támogatni. Hozzátette: keresik azokat a törvényi és szabályozási eszközöket, amivel támogatni tudják az ilyen típusú fejlesztéseket.

A vállalkozások hatékony működését kiépített közmű- és belső úthálózat segíti majd.

Fotó: Miskolczi János

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük