Debreceni támogatással rendezték meg a romániai Bihardiószegen a Bakator Bor- és Gasztroteraszt

Debrecen városa támogatásának köszönhetően, illetve a helyi önkormányzat és a Főnix Rendezvényszervező közreműködésében évről-évre egyre több borbarátot sikerült megszólítania a Bakator Bor-és Gasztrofesztiválnak, amelynek rendszeresen az Érmelléki borvidék központja, Bihardiószeg ad otthont.

Színművészek főznek a Hadházi Káposztás Napokon, nehéz sorsú családokon segíthetünk egy kóstolóval

Hajdúhadház idén is megrendezi a Hadházi Káposztás Napokat szeptember 10. és 12. között. A szórakozás mellett nagy hangsúlyt kap a rendezvényen a jótékonyság, színművészek által főzött ételek megvásárlásával segíthetik a hajdúhadházi fogyatékkal élő fiatalokat és családjaikat a látogatók.

Magyar rekord született az idei Debreceni Bor-és Jazznapokon

A Magyar Rekord Egyesület ellenőrizte, hitelesítette és augusztus 10-én ki is adta az arről szóló diplomát, hogy a rendezvény ideje alatt a négy jazz-színpadon összesen 272 magyar jazz zenész szórakoztatta a közönséget – jelentette be Tóth Ernő, a Főnix Rendezvényszervező Közhasznú Nonprofit Kft. programigazgatója.