Pszichiátriára került a diák, aki tojással dobta meg Emmanuel Macront

Európa

Pszichiátriai kényszerkezelés alá helyezték azt a 19 éves diákot, aki tojással dobta meg Emmanuel Macron francia köztársasági elnököt a közép-franciaországi Lyonban egy vendéglátóipari rendezvényen – közölte kedden a helyi ügyészség.

A tojás a vállán érte hétfőn a francia államfőt, de nem tört össze. A tojásdobálót a helyszínen előállították, majd a lyoni ügyészség indítványára pszichológiai vizsgálat alá vetették, amely megállapította, hogy nem beszámítható. A 19 éves férfit a városi kórház pszichiátriai osztályára szállították.

Az incidens a legjelentősebb nemzetközi élelmiszeripari és vendéglátóipari szakkiállításon, a SIRHA hétfői megnyitóján történt Lyonban. Emmanuel Macront a kiállítók többsége szívesen fogadta, és megköszönték a koronavírus-járvány alatt nyújtott nagyvonalú állami támogatásokat.

 

A rendezvényen a francia elnök bejelentette, hogy az éttermekben bankkártyával fizetett borravaló a jövő évtől adómentességet élvez.
Június 8-án Emmanuel Macront arcul ütötte egy férfi egy dél-franciaországi látogatásán, amit a teljes politikai elit elítélt. A támadót négy hónap letöltendő szabadságvesztésre ítélték, a férfi szeptember 21-én szabadult.

Emmanuel Macront egyébként – még elnökjelöltként – 2017 márciusában is megdobták tojással a párizsi mezőgazdasági szakvásáron, amit akkor a “folklór részének” minősített.

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük